Zavarodottság. Jól csináltam? Lehetett volna másképpen is? Megbántottam. Valakit. Nagyon. Igaz, már féléves a történet... de basszus... miért később jön rá az ember, hogy felelősséget kell vállalni azért, amiket teszünk? Ha csak azért jövünk össze valakivel, hogy legyen valakink, azzal az aktuális valakit bántjuk meg. Csak az az idegesítő, amikor tényleg (jó sok idő elteltével) jövök rá, hogy ezt nem így kellett volna. 

Tegnap buliztunk a kis csapatunkkal (Orsi, Csenge, Laci és én), az esti városnézés után a Dürer Kertben kötöttünk ki. Jó hely, igaz, csak a végére indult be a parti, mint mindig. Meg persze citromos gösser, vodka meg tequila után... Orsinak hála, az alaphangulat megvolt, gondoskodott arról, hogy ne legyünk gátlásosak. Csengétől viszont féltem... biztos utál, biztos be fog oltani, majd meg kell köszönnöm, hogy ha szóba áll velem... pozitívan csalódtam. Semmi ellenszenv, pedig igazán kikészítettem a bátyját. Dumálgattunk, de csak akkor kezdtünk hülyülni, amikor elmentünk WC-re... háááááát ő csak egy kicsit hülyébb nálam:D. Aztán bulibulibuli, majd 2-kor start haza. Viszonylag hamar hazaértünk, tartottunk egy kis traccspartit, aztán aludtunk. Jó sokat. A reggel pont úgy zajlott, mit mindig, majd elindultunk haza. Józanon. Csengével. Ketten. Na itt paráztam, hogy lesz-e miről beszéljünk. Aztán pozitívan csalódtam. Megint. Pasikról dumáltunk, holnap lesz Boti szülinapja. Mondtam Csengének, hogy írok neki sms-t. Persze kifaggatott, hogy miért csináltam. Megértett. Aztán elbúcsúztunk, és itthon vagyok. Gondolkodom. Amikor nincs senkim, az a rossz, amikor van, akkor miért nem olyan... a lényeg az ismeretség... Jajj nem tudom, SEGíTSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG!!!!!!!!!!!!