... sok mindentől. Ijesztőek, amikor az álmaim valóban is megtörténnek... lásd, Anna a sulimba  jött, erről is álmodtam kb 1 éve, de nyomott hagyott. De amitől nagyon nagyon  félek, azok a megérzéseim. Tudom, hogy híres a női megérzés, de sosem hittem benne. Mert hát én nem lehetek akkora géniusz, hogy megérezzem a dolgokat - gondoltam 1 éve. Ez is változott azóta. Először anyuék augusztusi balesetekor eszméltem rá, hogy megéreztem. Persze mindig utólag derül ki. Amikor elmentek szerdán anyuék, éppen beszélgettem valakivel msn-en, akinek elmondtam hogy féltem őket. Csak neki mondtam, Orsinak sem, úgyhogy csak ő tudja bizonyítani. Okkal féltem. Ma beszéltem anyuval, és csodálkoztam, hogy már Kolozsváron vannak, amikor úgy volt, hogy ma este indulnak nénikémékhez. Ditróban összesen 1 nappalt töltöttek, hála Istennek, épségben. Mert szerdán apu dolgozott, és ahogy hazaért, 1 órán belül indultak. Nem volt lehetősége még itthon pihenni. Anyunak sem, de nem volt annyira fáradt, mint apu, úgyhogy a román határig anyu vezetett. Onnantól apu... és fáradt volt :'(... és jött a kamion... De épek!!! Semmi bajuk!!! Legalábbis anyu ezt mondta, mert emlékezve az augusztusira, és hogy el is veszíthettem  volna őket, és a megérzés... enyhén görcsös zokogásban törtem ki... szerintem érthető... Persze rögtön belázasodtam, hurrá. De 3 éve először, beszedem a gyógyszereket, amit a doki felírt, úgyhogy bevettem a lázcsillapítót, és aludtam egyet. Most már ahhoz képest sokkal jobban érzem magam. Lassan elkezdek takarítani, tudom, nem tesz jót, de már ráférne a házra, és 6-ra jönnek a csajszik...