Ha már ketten írjuk a blogot (ami megjegyzem kedvet csinál, hogy pötyögjek pár sort), akkor dumáljuk ki itt az élet nagy kérdéseit:). Szilvi! Attól mert ma egy csomó szerelmes párt láttál, nem feltétlenül találta meg mindenki a párját:P. Amit mondtam, lehet, hogy most perpillanat jól jártál, hogy egyedül vagy. Olyan típus vagy, aki jóóóól ki kell élje magát, és még egyelőre várod a szőke herceget fehér lovon, szó szerint. Csak lehet, hogy a szőke herceg nem is szőke és nincs is fehér lova. De sokkal jobb annál. És akkor érkezik gyalog, bicóval vagy quaddal (:P) amikor legkevésbé sem várod, mert már kiélted magad:). 

A mai nap valami fenomenálisan lehangoló volt. Reggel az egy dolog, hogy egy gyorsvonatra sprinteltem, ami szépen elhúzott előttem és 10 percet vártam míg jött a vonatom, de ilyen sírós hangulatom sem volt még (nyilvános helyen). Bámulom minden reggel ugyanazokat a fákat, épületeket, embereket, szagolom a vonat poshadt citrom szagát, érzem néha a huzatot és ülök egy helyben 50 percen keresztül. Ma reggel zenét is hallgattam, hogy legyen egy kis változatosság. Utálom a hétfő reggelt, kizökkent a kis álomvilágomból, ami hétvégén zajlik. Szóval zenét hallgattam, és egymás után játszotta a telefonom azokat a számokat, amiken néha elsírom magam. Ma azok a fák, azok az épületek még siralmasabbak voltak, lehangolóak és szürkék. És még bár a hintót sem láttam, mint bő egy hónapja, amikor senkit nem érdekeltek azok a fák és épületek. Még a suliban sem éreztem jól magam... próbáltak felvidítani, de nem nagyon sikerült. Smink nélkül, fáradtan és melankólikusan ültem végig az órákat (amiknek ma sem volt túl haszna), és zenét hallgattam. Bandi suli után lekísért a batyira, csak mert unatkozott és rég beszéltünk. Elmesélte, hogy milyen jól érzi magát, hogy ökörködhet és hogy ez mennyire levezeti a feszültségét... hát csak lehet hogy ez másokban azt kelt. Mindegy, megkérdezte, hogy mi a helyzet a párommal:). És amikor arra a kérdésére feleltem, hogy mikor láttam utoljára és mikor fogom legközelebb, az "uuuhhhhhhhhhh" reakcióját próbálta palástolni azzal, hogy mindjárt karácsony. Mindegy, nem volt túl sok kedvem hozzá, siettem a vonatra. Na de hazafelé megszállt az a bizonyos elvont énem, amikor kalandozok össze vissza. Az biztos, hogy nem nagyon emlékszem arra, hogy aki leült mellém, nő volt vagy férfi, mikor ült le és még ott volt-e amikor leszálltam. Hogy megállt-e a vonat azokon a helyeken ahol az időt szokta húzni és idegeskedek, hogy emiatt kések itthonról... kezdek a holtpont felé közeledni, de nem fogom elérni, mert nem lehet. Mindig tud jobban hiányozni Ő, mint gondolnám. De már nincs sok... nincs sok... nincs sok...

Szeretlek!