Iszonyatos reggelem volt... a már említett útitárs ma reggel is megtalált. És ma reggel sem adta fel. A legrosszabb, hogy ezt át kell élnem, és nem a nyálas értelmében. A sztori az, hogy több mint két éve megismertem valakit, aki az első mérföldkő volt  az életemben, nagyon szerettem... vagy inkább kötődtem hozzá. Ez a valaki használt ki eddig legjobban. Kihasználta, hogy odáig voltam érte, és én naiv, 4szer adtam lehetőséget, hogy normális kapcsolatunk legyen. Ezalatt megcsalt, hazudott... stb... Mindig ő mondta ki a végszót, és sosem tudott elengedni, mert végül mindig rájött, hogy mekkora hülye volt, hogy szakított. Legutóbb szűk fél év után április végén lett kimondva a vég-végszó, megegyeztünk, hogy ezt már nehéz lenne újra megpróbálni... ez nagyon megviselt, de túltettem magam rajta. Ő nem... ma reggel tudomásomra hozta, hogy hiányzok neki, és barom volt, és nem viselné el, ha más oldalán látna. (indul a mókuskerék, és nemakaroooom:() Megpróbált megcsókolni, nem hagytam... próbált megölelni, nem hagytam... és életemben először közöltem vele, hogy nem leszektöbbé a vésztartalék, sőt, soha többé nem leszek ott neki... nagyon nagyon nehéz volt, de nem érzek iránta semmit, és ez jó. Láttam rajta (mert már egy pillantásából tudom, hogy mire gondol), hogy még nem adja fel... akkor tessék. Most végre kicsit neki is lehet rossz, mert nekem 4szer volt...

a többi később... latin memoriter...