Ott tartottunk, hogy Szilvi unokatesója rosszul lett. Ez az esemény kicsit siettette a hazamenetelt, úgyhogy kb 5 perc alatt a társaság összecsomagolt, és felpattantunk a szekérre:). Először fel sem tűnt, hogy Szilvi apukája ül a traktor kormányánál... ez nem olyan sokkal az indulás után különböző problémákat okozott:D, például majdnem leestünk a szekérről, ami kb 1 méteres kilengéssel pattogott a földön:D. Hát igen... mentünk vagy 70-nel a hegyi úton:D:D:D. Volt aki káromkodott és úgy mentette az életét, volt aki úgy szakadt a röhögéstől, hogy levegőt se kapott (ld. Szilvi:D) és volt aki azt se tudta hogy most konkrétan mi történik, meghalunk vagy nem?:D:D Aztán amikor a vezető és lánya jót élvezkedett a dolgon, akkor visszatértünk a normális sebességbe... én úgy kapaszkodtam, hogy elfehéredtek az ujjaim és amikor megérkeztünk és le kellett szállni, szinte feszítővassal szedtem le a kezeimet. De éltünk! Út közben, amikor lankadt a hangulat, Szilvivel elkezdtünk álmodozni arról, hogy mekkorát tudnánk bulizni, mert itt még ketten nem buliztunk. Aztán megvilágosodtunk, hogy hoppá, szombat van! Szépen, aranyosan, bájosan Szilvia próbálta győzködni az anyukáját, hogy had jöhessen át hozzám:). Mikor megérkeztünk végül elengedték, így elterveztük, hogy biciklivel átmegyünk mamámékhoz, összeszedem a cuccaimat, és lemegyünk a házunkba (ami üres volt:P), és este belecsapunk életünk legjobb partijába:). Én fogtam a biciklimet (nagyapám osztrák túrabiciklijét, totál új), Szilvi pedig az övét (a mamája szoci bringáját, aminek lelke van:D). Tök jól haladtunk, Szilvi méltóságteljesen, totál egyenes háttal, szépen komótosan tekert, én meg úgy röhögtem, hogy szinte leestem a bicikliről:D. Egyszer csak lekanyarodtam, egy számomra egyértelmű útvonalon haladtam, csak elfelejtettem, hogy Szilvivel nem gyakran (kb soha) nem jártunk arra ketten. A kanyar közepén éppen egy aknatető volt, és körülötte szépen fel volt ásva, gyönyörű kátyú volt. Ennyit hallok magam mögött: dirr, durr, csitt, csatt "miii? kanyarodunk???áááááá, szóljál ember, ennek a biciklinek lelke van!! nem lehet siettetni, meg kell szépen kérni előre hogy kanyarodjunk!!!" Konkrétan lefagytam, hogy meghalt a csaj, a zajokból ítélve, de csak szívrohamot kapott:D. Na de a lényeg, hogy túléltük a kanyarodást. Kiértünk a főútra, ekkor csak annyit hallottunk, hogy valami leesett, de nem tudtuk mi az, mindenünk meg volt. Mire mamámékhoz értünk, Szilvi biciklije defektet kapott:D. Nagyapám igyekezett tök profin megcsinálni az érző lélekkel rendelkező bicót, de amint kiértünk a kapun, már leeresztett, szóval meggyőződhettünk a defektről. Hazáig toltuk a bicikliket, ekkor csapódott hozzánk Brigi, az unokatesóm. Mivel éhesek voltunk, beugrottunk a boltba, hogy majd eszünk buli előtt és vettünk müzlit és tejet. Végre megérkeztünk hozzánk, ettünk müzlit és nagy készülődésbe kezdtünk:). 

Ennek tiszteletére egy szám:) nemtudom mennyire rémlik Szilvinek, de valaki azt mondta, hogy erre jól nyomtuk:P. Na részemről most ennyi az erdélyi sztoriból, majd még írok:P.