Telnek a napok, lassan de biztosan. Lélegzetvételnyi időm nem volt nagyjából ezen és a múlt héten, kicsit kezdek kimerülni. Ma sincs amúgy túl sok időm semmire, egy órája értem haza de fizika ezerrel. Volt ilyen kérdés? Nem. Bocsi.
Na de szokásosan leírom, hogy miből van elegem: a latintanárból, aki totál seggfej és extra unalmas órákat tart, plusz még békén sem hagy... az időhiányból, hogy igaz kedvem de időm sincs bár azt ami fontos rendesen megtanulni... hogy mégis lassan telik az idő, és ólomlábakon gyalogolunk karácsony felé... hogy nő vagyok és ez zavar egyeseket, mert ezáltal hülye liba vagyok aki nem tud gondolkodni és ha azt mondja rám, hogy "te nő" ezt vehetem egy káromkodásnak is... szóval ja, Andris csak egy ideig vicces a hímsovinizmusával... hogy megint hülyén magyaráztam... pedig nem akartam felidegesíteni, csak én tényleg mindent elmondok:( csak van amikor érthetetlenül és azt is ami nem okoz jó kedvet, sajnálom.:(
Annyira tudom sajnáltatni magam olykor, hihetetlen. De aztán rájövök, hogy senkinek sem fenékig tejfel az élete és a párkapcsolata. Persze happy end a vége mindennek, de heg ott marad pár napig. És nem vagyok bolond, és nem képzelem be a kést a mellkasomba amikor valami nem oké, és hasogat, mert az tényleg ott van... minden kapcsolat más, mindegyikben máshogy lehet megoldani a problémákat és ez olyan érdekes. Amit én az enyémben szeretek, hogy szóban könnyebb megbeszélni mindent, de egy másikban pl csak írásban lehet, és az is probléma és ott is szerelem van. Persze ez egyértelmű, de mióta Keszey tanít, azóta sokkal több dologba gondolok bele... hülye filozófia:D. De most nem érzem azt, hogy csak nekem van bajom és Orsit csak terhelem vele, mert ő ritkán tör ki igazán, de ha kitör, akkor ráébredek, hogy neki is hasonló lelki baja van mint nekem, csak Orsisabb:). És tudok segíteni neki, vagyis én úgy érzem. Minden kertelés nélkül beszélünk meg mindent, őszintén. Ezt szeretem.
A másik... néha olyan gyerekesnek érzem magam és ez úgy zavar. Van amikor úgy érzem, hogy nem is érdemlem meg Őt... annyira szeretem, és annyira görcsölök, hogy jól csináljak mindent... Mindegy... az én bajom, megoldom egyedül.
Még csak ma tanulok éjfélig, aztán Orsi példáját követve téliszünetig semmit nem tanulok, csak karbantartom a dolgokat. Csak a rajzzal törődök. Érdekes, a tanár azt mondja, hogy amikor alkotunk, akkor épp az adott dologra szabad koncentrálni, semmi másra... lehet hogy én vagyok defektes, de ilyenkor én 2 dologra tudok gondolni: 1: akit szeretek, 2: amit alkotok. Mert akkor sikerül igazán jól, amikor "Neki" csinálom, vagyis azért fektetek bele minden energiát, mert ez értünk kell. Aki érti érti, aki nem, annak nem is kell. A lényeg, hogy profinak érzem magam a csoportban, kezdő profinak. És ez jó:)
Na írtam egy adagot... fürtösörgyal felmondott??? Nemááár:) csak hajrá;)
Minden esetre... Szeretlek, mindennél jobban!
